promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dzsudzsák, Szalai és a többiek – elemzés az elmúlt 30 év válogatott góljairól
Borítókép:  ATTILA KISBENEDEK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ATLO Magyarország csapata remek anyagot készített a magyar labdarúgó-válogatott 1990-2020 között szerzett góljairól. Ebből kiderül például, hogy ki a távoli gólok királya és az is, hogy a mérkőzés melyik szakaszában szerezte a csapat a legtöbb gólt. Na és persze sok más is.

Több mint két évvel ezelőtt jött létre az ATLO Magyarország. A csapat, amely – ahogy fogalmaznak – kizárólag adatújságírásra és adatalapú vizuális tartalmak elkészítésére szakosodott. Fennállásuk során készítettek már anyagot a tűzijátékok történetéről, de Európa pénzeiről is. Legutóbbi anyaguk is egészen kiváló lett,

ebben a magyar labdarúgó-válogatott 1990-2020 szerzett góljait elemezték különböző szempontok alapján.

(Az igencsak részletesre sikeredett tartalomból a legérdekesebbeket próbáltuk kiemelni. Aki kíváncsi a grafikákkal színesített, hosszabb verzióra, az ide kattintva nézelődhet.

A rendszerváltás óta a magyar labdarúgó-válogatott 312 mérkőzést játszott, ezen – az öngólokat leszámítva – 406 gólt rúgott, amit 112 labdarúgó „hozott össze". Nézzünk néhány érdekességet az elmúlt 30 évből:

  • csak 2004-ben és 2011-ben lőtt több mint húsz gólt a válogatott;
  • 1993, 2009 és 2017 – ezekben az években mérkőzésenként átlagban kevesebb, mint egy gólt rúgott a csapat;
  • A legtöbb gólt az utolsó tíz percben szerezte a válogatott, a legkevesebbet pedig az első félidő derekán;
  • San Marino, Málta, Azerbajdzsán – ennek a három csapatnak rúgta a legtöbb gólt Magyarország, mindegyiknek 19-szer talált be;
  • talán meglepő, hogy a 406 gólból nagyon kevés született egyéni akcióból, csak 5,38 százalék;
  • legtávolabbról Pollák Zoltán talált be, méghozzá 2004. december 2-án Észtország ellen, a Bangkokban rendezett Király-kupán.

És, hogy ki a a rendszerváltás utáni magyar válogatott legeredményesebb góllövője?

A jelenlegi U21-es szövetségi kapitány, Gera Zoltán a maga 26 góljával. Mögötte Szalai Ádám következik 21 találattal, majd Dzsudzsák Balázs 20 góllal.

Az ATLO kicsit részletesebb is megnézte a három legeredményesebb játékost is, s mint kiderült:

„Dzsudzsák Balázs a távoli gólok királya, válogatottbeli huszonegy góljából tizenegyet a tizenhatoson kívülről szerzett, hét gólja pedig húsz méteren túlról született."

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás