promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így szeretett egymásba Vilmos herceg és Katalin hercegné, fotókon a különleges szerelmi történet
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Netflix A korona című sorozatában bemutatták hogyan ismerkedett meg egymással Vilmos herceg és Kate Middleton.

Vilmos herceg és felesége Katalin hercegné igazi álompárnak számít, nem is csoda, hogy sokan kíváncsiak arra hogyan ismerkedtek meg egymással.

Nos, azt lehet tudni erről, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg először 2001-ben, a skóciai St. Andrews Egyetemen pillantották meg egymást. A leendő trónörökös ugyan egy interjúban azt mondta, nem emlékszik pontosan az első találkozásukra, felesége bevallotta, hogy nagyon zavarban volt és még az arca is elvörösödött, amikor először bemutatkoztak egymásnak. A szimpátia és az összhang azonban már ekkor meg volt közöttük, kapcsolatuk kibontakozására azonban még éveket kellett várni, Vilmos ugyanis akkoriban még mással volt együtt.

A szerelmük kialakulására egészen 2002 márciusáig kellett várni, egy bizonyos jótékonysági divatbemutatóig, amelyen Vilmos az első sorból nézhette végig, ahogy Katalin végigvonult előtte a kifutón, mégpedig nem is akrámiben, egy szinte teljesen átlátszó miniruhában. A hírek szerint onnantól kezdve nem volt megállás, Vilmos kiszemelte magának és meg is hódította jövendőbeli feleségét, sőt a hírek szerint ez olyannyira jól sikerült neki, hogy a divatbemutató után egy házibuliban már el is csattant közöttük az első csók is.

A többi pedig már történelem. Ezt a lenyűgöző szerelmi történetet pedig most a Netflix A korona című sorozatában is bemutatták, a sorsfordító divatbemutató jeleneteiről pedig most több fotó is napvilágot látott. Ha nincs időd megnézni a sorozatot, tekintsd meg galériánkat és kapsz egy kis ízelítőt Vilmosék szerelméről! 

Forrás: Glamour

 

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás